Hétvégén és ma is a csalánosi erdőben voltunk Timcsivel, Gabesszal és a három ebbel. Szerencsére jó időt fogtunk ki, így elég sokáig tudunk maradni, úgy hogy az még kellemes legyen. Ebek a szokásos köröket futják, játszanak, kergetőznek, labdáznak, bírkóznak egymás után bepörögnek, felfedeznek.
Pár perces gyakorlásokat iktatunk be napjainkba. Ezzel próbáljuk a kutyák agyát lefárasztani, hogy ne csak fizikailag fáradjanak ki.
Ma gyönyörű látvány fogadott minket, ahogy kikanyarodtunk a mezőre. Az erész rét deres volt, tiszta fehér volt minden, a reggeli napfény megcsillant a füvön és szivárványszínű csillámokat szórt mindenfelé. Csodaszép volt, hát igen, ilyet is csak a természet tud produkálni...
Nem tudom mi lehetett az erdő szélén végighúzva vagy szétszórva, de Connor eszét vesztve szaglászott, ásott. Szerencsére nem talált semmi konkrétumot, de elég idegesítő volt, hogy teljesen kikapcsolt és csak ez létezett számára. Persze időről, időre megszakítottam ezt, mert hát nem volt túl megnyugtató a dolog, főleg, hogy a füle botját sem mozdította semmire. De megoldottuk ezt is, mint oly sok problémát már eddig.
Holnap jön Mondi Móni és Maya, így ismét többen tudunk kutyázni egy nagyot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése