2009. augusztus 9., vasárnap

Esztergom

Ma elkísértem Laurát Esztergomba a kutyakiállításra. Connort nem vittük magunkkal mert Gréti tüzelt és pont a közepében van, úgyhogy nem kockáztattuk, hogy Esztergomig csatát vívunk a kutyákkal és a hormonokkal.

Tegnapi csapat egy része kutyák(Gryff, Mili, Shaza, Csipesz, Connor), gyerekek, felnőttek (Márti, Laura)

Sajna negyedórás késéssel tudtunk elndulni, köszönhetően nekem mert rosszul állítottam be az ébresztőt a telefonomon. :-S
Az odafelé út nem volt zökkenőmentes, néha elbizonytalanodtunk az utak tengerében, így egy kisebb kitérővel és időveszteséggel jutottunk Esztergomba.

Háttérben Mili és Gryff, elöl a négy "kölyök"

A felhalmozódott késések miatt lemaradtunk a kan goldenek bírálatáról. Persze miért is ne most tennék a goldeneket elsőre...máskor meg egész nap arra várunk, hogy mi kerüljünk sorra. De ez már csak így szokott lenni.
Mikor megérkeztünk Laurának annyi ideje volt, hogy elszaladt a rajtszámért (aminek a ringben kellett volna lennie) és beszaladtak Grétivel a ringbe. Szép számú mezőnyben mérettetek meg, ugyanis 10 fiatal szuka kutyát neveztek. Gréti és Laura minden stresszhelyzet ellenére nagyon ügyesen szerepeltek és végül a kitűnő negyedik helyet szerezték meg! Gratulálunk nekik!

Thea csobban :-)

Hazafelé sima utunk volt, ment minden, mint a karikacsapás. Igaz a dologhoz hozzátartozik, hogy segítségünkre volt egy térképp, egy kinyomtatott másik térkép és a laptop, amin az útvonalterv oldalt böngésztem. Mondjuk hazafelé igazából már csak egy pillantást vetettünk rá. Odafelé jobban ki volt használva. Laurával egyre összeszokottabb párost alkotunk. Lassan, akár külföldre is elindulhatunk autóval :-)

Connor és Csipesz

Ma rájöttem, hogy vámpír vagyok! A történethez hozzátartozik, hogy tegnapi napunkon rákvörösre égtem. A pólóm simán meglátszik...sőt világít, de még a copffom helye is. Elég vicces a kivülállók számára, én viszont szenvedek. Visszatérve a vámpírlétre. Ha napra megyek akkor olyan, de olyan szinten ég a bőröm, hogy ma amíg hazaértem (kb.:400m) kerestem az árnyékokat és takartam a karom, hogy ne égjen porrá. Lehet, hogy túl sokat olvastam a Twilight-ot...hmmm:-)
Connor

A képek még tegnap készültek, köszönet érte Kádár Eszternek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése