2009. május 19., kedd

Gyúró

Márciusban A HRK által rendezett, nyílt retriever tréningen vettünk részt. Egy autóban utazott a három O' tesó, Gréti, Zoya és Connor, valamint a három gazdi. Kicsi kitérőkkel, de szerencsésen odaértünk :-) Köszi Laurának a fuvarért.
Kószó Robi volt a trénerünk, mi az abszolút kezdő kategóriába neveztünk.
Na hát nem semmi nap volt...kiderült, ami már addig is szinte tény volt, hogy Connor egy energia bomba. Egész nap küzdöttem vele, mert nem volt hajlandó a fenekén maradni. Mindent meg akart nézni, szagolni, mindenkivel játszani akart...kicsinált, meg a kezemet is a pórázzal. Persze amikor mi kerültünk sorra, már annyira lefárasztotta magát, hogy alig bírt koncentrálni. A lábmunkát gyakoroltuk és volt egy pár dummy elhozás is. Igazából ebből a tréningből én tanulhattam igazán és nem a kutyám. Rádöbbentem, hogy sokkal keményebb kezűnek kell lennem Connorhoz és nem szabad túlzásba vinni a dícséretet, mert ő azt igen is kihasználja és "szétesik".
Alapjában véve egy jó hangulatú tréning volt, öröm volt nézni a sok okos kutyát és a lelkes gazdikat. Megismerkedtünk személyesen is Enikővel és fekete tornádójával Carlossal, nagyon kedvesek voltak még egy fagyasztott fácáncsibét is kaptunk tőlük, hogy itthon is gyakorolhassunk. A fácánt aztán Gátérre a tréningre magunkkal is vittünk és nagyon jó szolgálatot teljesített. Köszönjük!
Zoya és Gréti is ügyes volt, de Gréti az aki igazán megmentette a csapat becsületét, gyönyörűen csinálta azt, amit Laura elvárt tőle.
Délutánra mindenki kidőlt, hazafelé a kocsiban minden kutya aludt...csak egy legény volt a gáton...na mit gondoltok ki volt az...Connor... de mire hazaértünk azért ő is kidőlt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése