Szombaton Timcsinek köszönhetően korán reggel a Csalánosi erdőben kezdtük a napot. És nagy részét kinn is töltöttük. Vittünk magunkkal plédet, horgásszéket, ennivalót, innivalót :-) és persze labdát, dummy-t sípot és kutyákat.
A plédet nem az éneklő kutyáknak vittük ki...akármennyire is úgy tűnik....
Az autóban a következő helyzet uralkodott:
Connor és Sally a csomagtartóban. Zara a hátsó ülésen, Gabesz szintén, és Gabi ölében (bizonyos testrészeit összezúzva) Nora utazott. Elöl Timics és én. Kalandos volt, de Gabi hősiesen megoldotta a felmerülő előremászni próbálkozó golden és a ficánkoló rottweiler problémáját. :-D
Nora
A tónál kötöttünk ki, amit jól tettünk, mert a kánikulában is elviselhető hőmérséklet uralkodott a víz mellett. Connorról eddig tudhattuk, hogy úgy úszik, mint egy vadállat, mint egy motorcsónak, csapja a vizet, néha helyben forog a nagy lendülettől, de imádja. Namármost szombaton bement a vízbe és TUDOTT ÚSZNI! Suhant a vizen és látszólag ő is meglepődött, hogy nem kell annyit erőlködnie. Nagyon élvezte, hogy úszik. Ki is használta a lehetőséget, rengeteget úszott, mindent kihordott a vízből és a gyakorlás alatt is nagyon nagyon ügyes volt. Dummy be, Connor be, dummyt helyesen szájbavesz, kiúszik a partra, rázás nélkül apportozik, helyes átadás, majd rráááázzzzz :-) Szuper ügyes volt, alig akartam elhinni. Úgy viselkedett, mint egy igazi retriever és nem úgy, mint egy kajla, dacos kamasz :-)
:-)

:-)
Connor izgatott és lelkes :-)
Zara végrehajtott egy bravúrt. Én voltam olyan rettentő ügyes, hogy úgy és olyan helyre dobtam a nádas mögé a dummy-t hogy egy kutya sem látta az esést, de még a dobás irányát sem. Zara be, Timcsi irányítja és láss csodát a dummy megvan!!! Ügyes kislány:-)
Zara
Nora ismerkedett a vízzel...:-) Na de majd belejön ő is!
Amíg a többiek dolgoztak, addig a rottweiler...:-D
Szép és vidám nap volt.
A nap eredményei: a vállam leégett, Connor kidőlt, valamint halott farok szindrómában szenevedett 3 napig (nem vészes csak izomláza volt, a sok sok úszástól).
Köszönjük a lehetőséget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése