Mai reggelünket a kiserdőben kezdtük. Szépen kisétáltunk Connorral, remek alkalom a lábmunka gyakorlására. Nem is tudta Connor, hogy ma micsoda meglepetésben lesz része. Kiértünk az erdőbe Nora már ott játszott, és arra sétálgatot Artúr is.
Connor és Nora gyorsan rohantak egyet, majd a fák között feltűnt Zara és Sally is Timcsivel. Connor meglátta Zarát (már hosszú ideje nem találkoztak), elengedtem, abban a pillanatban teretváltott és őrülten rohangált körbe-körbe. Nagyon boldog volt, bár az igazi hatalmas Zara-Connor őrület, bírkózás elmaradt, csak párszor gyűrték egymást, inkább a labda volt a menő ma, Connornak meg Jamie :-)
Ezekután befutott Jamie és Márti, majd néhány kutyus még járt felén, volt, hogy egyszerre 9 eb volt.
Nagyon vicces volt, látni, hogy hogy cseleznek, taktikáznak a kutyák labdatéren. Zara volt hogy egyszerre két labdát tuszkolt a szájába, Nora erőszakosan és hirtelen kapott a labdáért, Jamie pedig bravúrosan kapta el, akár a levegőből is. Connor feladata az elhagyott labdák keresése volt, de ügyes volt mert amikor elküldtem, hogy kerressen meg egy-egy labdát, mindig megtalálta őket, pedig még azt sem tudtam merre küldjem érte, hiszen én sem tudtam merre van. Így megoszlottak a feladatok.
Sallyke egy tünemény, kedves, aranyos kutyus. Ma rágott botot, fetrengett, kocogott és persze rengeteget csóvált. Egyszer még ő is megkaparintott egy labdát :-)
Ma ilyen boldog volt mindenki:
Jamie

Sally
Zara

Nora
Connor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése